Itt okoskodok már megint, rólad beszélek, de csak magamból indulok ki. Biztos, hogy tévedek, de azért csak lássuk.

Mész az utcán, nagyon fiatal vagy és nyitott. Megszólítanak, szimpatikusak, meghívnak. Eljárogatsz, végiggondolod és nahát, korrektebb világkép bontakozik ki előtted, mint az eddig használt, ki is ez az Isten? Jézusról magyaráz egy kedves, hitelesnek és szabadnak tűnő ember és erre hinni kezdesz, azaz megtérsz, minden megváltozik belül. Örülsz egy új valóságnak és beleveted magadat. Nem csak úgy heti egy napra, hanem egyre inkább. Ennek megfelelően intézed a kapcsolataidat, a legfontosabbakat is, így az esküvőd már egyházi szertartással zajlik.

Biztos, hogy mindent azért hiszünk és teszünk, mert mi jónak látjuk? És ha kényelmesen igazodunk, az erény? Nem hinném.

Joggal kérdezheti bárki, hogy miként veszem a bátorságot ahhoz, hogy más emberek hitét, hitéleti gyakorlatát elemezgessem, bíráljam? Hát, először is, a saját hitgyakorlatomat fogom a leginkább bírálni, az sem jobb a többinél, sőt. Másrészt meg azt hiszem, hogy szólásszabadság van és újra megkérnék mindenkit, hogy ha sértődős, akkor ne olvassa ezt a blogot.

Magamról annyit, hogy nagyon lusta gyerek voltam, a családom meg rámhagyta ezt. Mikor kapálni, gyomlálni kellett volna hétvégén a telken, akkor sokszor kikönyörögtem, hogy ne kelljen már semmi hasznosat csinálni, hadd olvassak. Hagyták, és ez lett a vége, tessék. Tíz évesen azon gondolkodtam, hogy miként lehetne tengeralattjárót építeni, hogy-hogy nem megy bele a víz a hajócsavar vagy az evezők nyílása mentén? A mozgókép csak nem sok állóképből van? Meg azon is, hogy miként állhatott össze ez a világ, hogy-hogy ilyen bonyolult és valahogy azért működik, és még tucatnyi hasonló kérdésen. De egy kérdés máig megdöbbent és nem dolgoztam fel egészen: hogy lehet, hogy én vagyok? Mi az hogy én? Rádöbbentem, hogy van öntudatom és ez zavarba ejtett, mert nem emlékszem, hogy a születésem előtt lett volna, meg hát páréves koromig semmi emlékem.

(fotó: www.speedofcreativity.org )

Akkoriban még szocialista-kommunista-materialista oktatás volt. Hittanra nem jártam, nem is tetszett volna valahogy, és persze minden kritika nélkül fogadtam el, hogy a semmiből, egy nagy bummból lett minden, az első élő sejtek, szervezetek, állatok számos faja és az ember is. A Világ és az ember című könyv volt az, ami ennyi idősen nekem is magyarázatot kínált, kezdettől a végig. Tetszett, okosnak tűnt és adott egy magyarázatot, egy rendszert, jó kis materialista hittan alapokat :) Persze még jobban tetszettek a rajzok a barlangi medvéről, az előemberekről, a kardfogú tigrisről meg pláne, az király! (Akkoriban errefelé még nem voltak nyugati és japán rajzfilmek, nagy volt a hiány a modern hősökből, a 77 magyar népmesét meg Az aranyagancsos szarvast pedig már kiolvastam rég, szóval volt igény mindezekre.) Akármi is volt a marketing körítés, a lényeg az volt, hogy az evolúció tana (elméletnek szekértői konszenzus híján nehéz lenne címkézni) szerint minden bonyolultabb az egyszerűbből, spontán módon, azaz szándék nélkül jött létre. Én is illetve az emberi faj is. OK.

A gyermek szemlélődik és hiába kap készen egy eredettörténetet, legyen az vallásos vagy népszerűen tudományos jellegű, rákérdez mindenre és belegondol a dolgokba. Remélem ezért senki nem feddi meg a gyermekét, még ha a bibliai, vagy akár védikus tanokat, a national Geographic magyarázatait, sőt, a kormánynyilatkozatokat kérdőjelezné is meg, a gyermekben ez a jó. Képes a szülőktől és tanároktól független utakat keresni a gondolkozásában és nagyon hamar kizárja azt, ami számára hiteltelen vagy hihetetlen. Ezért írtóztam volna a hittantól (és sokan, akiknek járniuk kellett oda írtóznak mindmáig még a hittől is), és ugyanezért tartottam furcsának a materialista magyarázatot, nem tűnt egészen korrektnek, vagy legalábbis túlzó volt?

Egyik nap ettem a tasakos Maggi betűlevest, a kései szocializmus egyik fogyasztói vívmányát. Valami oknál fogva nem olvas(hat)tam épp evés közben, így bambultam és mindenféle gondolatokkal szórakoztattam magamat. Lenéztem a tányéromba és láttam, hogy amit eszem, az bizony egy betűleves. Ez fura, hát nem csak por van a tasakban? Addig soha nem voltam tanúja annak, hogy miként készül el a zacskó tartalmából az étel, nyilván nem én főztem. De azért az „egyszerűbből lett minden bonyolultabb” elve alapján azt hiszem feltételeztem kisgyerekként, hogy a betűk is képesek porból összeállni, ahogy az élet is összeállt az élettelenből. Persze a leves esetében ez nyilván nem így volt, utána megnéztem, és kiderült, hogy a tasakban eleve benne voltak a betűk. Hja, így könnyű.

(képforrás: https://so.wikipedia.org/wiki/File:Buchstabensuppe.jpg)

Gyermekként megtorpantam és azóta is sokszor elgondolkozom ezen a tévedésemen. Nagyon lelkesen vágyhattam rá, hogy tudjam, mi az igazság, hogy miként vannak a dolgok. Elhittem a magyarázatot (máig úgy gondolom hogy joggal), és az alapelveit próbáltam a megfigyelhető világ folyamataiban felfedezni. Azt hiszem, így lenne gyermekien becsületes, őszinte, ha ez így működne. Lehet nevetni, fikázni, okoskodni, de valahol erre lenne szükség, gyermekien őszinte, ellenőrizhető magyarázatra, bármilyen világnézetről legyen is szó.

Az én VAGYOK kérdés a Maggi betűleves miatt ismét előtérbe került. Én nem lehetek, ha csak a por összetettsége adja ki, hogy még csak bonyolult képződmény vagy már igazi autonóm személy vagyok. Illetve, mások számára tűnhetek személynek, bonyolult gépként is átmehetek a Turing teszten, ez érthető, hiszen úgy viselkedem, de könyörgöm, akkor is, a magam számára miként tűnhetek személynek? Hogy érezhetnék így, ha nem lennék az?

(képforrás: https://en.wikipedia.org/wiki/Inside_the_Neolithic_Mind#/media/File:Newgrange,_Ireland.jpg)

Szóval felfedeztem, hogy vagyok, és mások is vannak, bár elég sokan lehetnek, akik úgy csinálnak, mintha csak ők lennének. Mindegy, kinyílt egy kapu, és a résen kikukucskálva más világnézetek is elém tárultak, sőt, ott, az utcasarkon mintha az Isten árnyékát láttam volna elsuhanni. Ha én lehetek, akkor ő miért ne lehetne? Még vagy tíz évig tartott, mire elengedtem a tisztán materialista koncepciót, de itt nem is ez a lényeg. A lényeg, hogy gyermekként tévedtem, és felnőttként még sokkal durvábbakat. Majd elmesélem.