Itt okoskodok már megint, rólad beszélek, de csak magamból indulok ki. Biztos, hogy tévedek, de azért csak lássuk.

Ha már egy bizonyos korban vagy -- én már 30 is elmúltam kicsivel --, akkor néha-néha visszagondolsz arra, mik történtek régebben, meg nagyon régen. Mikor még talán csak 20 voltál, mi minden mást választhattál volna ahelyett, aminél végül kikötöttél, és mennyi mindent csinálhattál volna másként. Mikor még annyi minden lehetett volna belőled – gondolod – holott nem lettél “annyiminden”. Belőled, a mostani adott időpillanatban egy létezik, egyetlen egy, és az olyan, amilyen.

Fiatalon valami nagy bizakodással néztél szembe az élettel. Igazából nem rá fókuszáltál, nem a tekintetébe, csak úgy mögé, várva az élményeket, az örömöket, kihívásokat, amik aztán jöttek is. Egyre több nehézség is jött ugyan, de ilyen az élet. (Amúgy megfigyelted már, hogy amikor az emberek arról beszélnek, hogy valaki meghalt, akkor ezzel a kifejezéssel ütik rá az elfogadás pecsétjét: Hát igen, ilyen az élet. Mókás.) Szóval ott álltál az elején és úgy érezted magadat, mint egy kvantum, vagy mint egy kis foton, amit még nem vizsgáltak meg, így szuperpozíciójában maradt, egyszerre, eldöntetlenül hullám és anyag. A kis fotont megnyugtatja, hogy még nem kell döntenie, hisz olyan hosszú pálya van még előtte, de aztán hirtelen célba ér és színt kell vallania (szó szerint akár, hiszen a fénynek van hullámhossza, azaz színe). Ott álltál te, mint végtelen számú lehetőség várományosa, és az, hogy még van időd emlékezetesen megnyugtatólag hatott rád.

Photo by Michal Zacharzewski from FreeImages

Ez a fiatalság nyugalma, amiben gondolom benne van az is, hogy a tetterő túlbuzog benned, legalábbis jobban, mint 60 évesen. Futsz karbantartás, megállás nélkül, elvárod a lelkedtől és a testedtől, hogy fennakadás nélkül szolgáljon ki és meg is teszi egy-két évtizeden át.Kibírsz számos újrakezdést, keresed a helyedet, csak előre nézel. Ritkán szakítasz arra időt, hogy az indián mondás szerint a lelked a sok rohanás után végre beérje a testedet, tanácsot nem kérsz, mert hisz ki tudhatná jobban? Észre nem veszed, a tudatodban sosem jelenik meg, de nem is igényled túlzottan: vajon mi visz előre, miért hajtasz, miért küzdesz? Mi kényszerít belül, szinte teljesen észrevétlenül?

Viszonylag könnyen rugaszkodsz el és döntesz.

Azt várod a döntéseidtől, hogy hozzáadnak az életedhez, több lehetsz általuk? Hogy a végtelen lehetőségek száma tovább nő? A lehetőség le nem játszottsága ugyan egyszerre megnyugtató és izgalmas, de maga a lehetőség semmit nem ér, egyáltalán semmit, ha nem váltod valósággá. Ott álltál húsz évesen, még lehettél volna akár balettáncosnő, nehézsúlyú bokszoló, vagy akármi, de nem lettél, mert ehhez kellett volna egy nagyon erős döntés, sok-sok munka és kitartás, és a mi a legfájóbb: lemondás. Nem az alkoholról vagy bizonyos ételekről való lemondás, hanem az összes többi lehetőségről való lemondás. Amint egyet választasz, el kell engedd az összes többit, ha bármit is meg akarsz valósítani. Nem maradhatsz örökké kvantum szuperpozícióban, hiszen telik az idő, 30 évesen már egy balettáncosnő veterán, és a legtöbb bokszoló sem akkor kezdi, mert már csak néhány év és a fiatalabbak -- akik optimálisabb időben döntöttek -- lemossák a porondról. 40 évesen meg pláne, lassan kezdődik a kapuzárási pánik, eddigre már legalább passzívan, de biztosan meghoztál néhány életformáló döntést: tanultál valamit (vagy nem, az is egy választás), családod lett (vagy nem), elköltöztél (vagy nem), leszoktál a dohányzásról (vagy nem). És kezdesz visszanézni, hogy most jól döntöttem?

Source: NASA Goddard...

Ma igen sok mindenből választhatsz, legyen szó tanulásról, munkáról, hobbiból és a párkeresés tekintetében sem vagy a szülőfaludra és családi előírásokra korlátozva. Ha más nem, az internet ablakot nyit a nagyvilágra, csakhogy az nem fog beférni a szobádba, sem az életedbe. Nesze sok-sok minden, fogd meg ha tudod: nem tudod. Egy kedves kollégámmal beszélgettünk ennek kapcsán a gyűjtésről, gyűjteményekről. Ő a pólók gyűjtötte, minden nap más póló volt rajta, amerikai sport ligák, rock bandák meg minden fancy szerepeltek az emberen, jó cuccok voltak. De most úgy érzi, hogy nem lehet mindent, szelektálni kell, hogy mit olvasol, nézel, játszol (ha ugyan játszol), mert egyre egyértelműbben véges az idő, és akkor már legyél azokkal, akivel érdemes, akiket szeretsz, foglalkozz olyan dolgokkal, amik örömet okoznak. Biztos eszedbe jutott már neked is, hogy lehetetlen minden könyvet elolvasni, minden filmet megnézni, még egy-egy nyelven és témakörön belül is túl nagy a merítés. (Most a kevéssé elterjedt piréz nyelv és a piréz alkotások nem számítanak.) De akkor legyen videojáték: hát, a kedvenc gépemre, a ZX Spectrumra a Wikipedia egyik szócikke kb. 1700 játékot listáz, de tudom, hogy van vagy 30 000. Mennyi idő lenne végigjtszani őket? Hány ezer élet? Mellesleg meg felesleges is, de így van ez mindennel. Végig kell menni az úton, el kell hagyni a kvantumállapotot és meg kell találnod a te színedet. Az enyém a fekete, a sarkán szivárvány sávval, mert az van a ZX Spectrumon :)

Kvantum szuperpozíció:

https://hu.wikipedia.org/wiki/Kvantum-szuperpoz%C3%ADci%C3%B3

ZX Spectrum games:

https://en.wikipedia.org/wiki/List_of_ZX_Spectrum_games